2011. nov. 10.

Samsung Galaxy Note - Kukába a bevásárlólistákkal és a határidőnaplókkal!


Újabb fejezetet írt a Samsung a Mobiltelefonok történetének képzeletbeli enciklopédiájába. Berlinben már Szeptember elsején megismerkedhettünk a cég legújabb készülékével, a tabletek és telefonok tulajdonságait ötvöző Samsung Galaxy Note-tal. Nem kellett sokat várnunk, Október 28-án Magyarországon is leleplezésre került a Galaxy család új tagja.


A telefonos piacon eddig egyedülálló módon a Samsung fejlesztői álmodták meg s készítették el, azt a mobiltábla hibridet, aminek nem titkolt célja, hogy maga mögött hagyja a papíralapú jegyzetelést. A Galaxy Note, 5,3 inches kijelzőjével és 9,65 mm-es vastagságával jelenleg a legnagyobb és az egyik legvékonyabb, okostelefonos tulajdonságokkal felruházott hordozható eszköz a piacon. A mérethez egyúttal minőség is párosul, ami a HD Super AMOLED technológiában csúcsosodik ki, maximumra emelve ezzel a telefon által nyújtott vizuális élményt. Mindezt kiegészíti az új S-Pen, a készülék alaptartozéka, mely nagy eséllyel akár felválthatja azt, amit jelenleg csak a papír és a ceruza használatával tudunk elképzelni.


9 ország több mint 12 000 felhasználója segítette a Samsung munkáját a Galaxy Note fejlesztését megelőzően. Ennek köszönhető, hogy sikerült feltárni az átlagos vásárlók és a szakavatottak igényeit és elképzeléseit egy ideális hordozható eszközről. A válaszok többsége szerint, nem elég csupán az, amit egy mobiltelefonnal tehetünk, sokszor a laptop, és a határidőnapló is állandó társa az embernek a mindennapok során. Mindezt figyelembe véve alkotta meg a Samsung az új Galaxy Note-ot. A készülék merőben új élményt kínál, s ezt az újdonsült tulajdonosok visszajelzései alapján a könnyű s egyúttal praktikus kezelőfelület is segíti. 


Mint azt már említettük a vizuális megjelenítésért a HD Super AMOLED technológia felel. Az 1280x800-as felbontás és a 285 PPI (Pixel per Inch) önmagáért beszél, a látvány lenyűgöző. A 180 fokos betekintési szög, a mély feketék, és az élénk színek eddig is a cég büszkeségei közé tartoztak, s ez a Note-ban is megmutatkozik. A megnövekedett kezelőfelület által a felhasználók, egyszerre több feladatot is képesek elvégezni, miközben kevesebb időt töltenek azzal, hogy a különböző képernyőket váltogatják. Prezentációk, eBookok, weboldalak böngészése során ez a funkció megkönnyíti a használatot és az osztott képernyős alkalmazáskezelés tovább fokozza a hatékonyságot. A Samsung emellett az S-Planner nevű új alkalmazását is útjára indította, ami nem más, mint egy professzionális tervező program, mely egy személyben integrálja a napi teendőket és naptárunk fontos eseményeit.


Azonban ez még nem minden. A Galaxy Note-al egy időben debütált az a kapacitív kijelzőkhöz használható speciális ceruza, mely az S-Pen nevet kapta. Kézbe véve bármerre is járunk, azonnal a képernyőre vethetjük, gondolatainkat, de akár kreativitásunkat is kamatoztathatjuk a beépített rajz program által. Az új S Memo elnevezésű alkalmazással, az írott és a gépelt szöveg, egyaránt szerkeszthetővé válik, ceruzánkkal különböző megjegyzéseket, ábrákat is fűzhetünk dokumentumainkhoz. A rajzolás a képszerkesztéseknél is adott. A 8 megapixeles, LED villanóval felszerelt, beépített kameránkkal rögzített, de akár a képernyőmentés funkciót kihasználva, bármely felületre pingálhatunk, majd az AllShare vagy a Kies Air alkalmazásokon keresztül elküldhetjük a végeredményt barátainknak, mosolyt csalva arcukra. Az S-Memo továbbá képes hangjegyzeteket is tárolni, így ha épp nincs időnk leírni azt, ami eszünkbe jut, egyszerűen csak bekapcsoljuk az alkalmazást és a mikrofonba beszélve a rögzítést választjuk. A közeljövőben a Samsung az alkalmazásfejlesztőkkel is megosztja az S-Pen SDK-t, az eszköz tökéletesítésének érdekében, elősegítve a további, az S-Memo alkalmazáshoz hasonló programok megalkotását.


Nem szabad szó nélkül átsiklanunk a Galaxy Note ereje felett sem, amit a kétmagos 1.4GHz-es ARM Cortex-A9 processzor, a Mali-400MP GPU, és az Exynos chipset szolgáltat. A Galaxy vonalon megjelent készülékek sebességére eddig sem volt panasz, s ez a Galaxy Note esetében sincs másképp. Az Android 2.3.5 (Gingerbread) tökéletesen használja ki, mindazon lehetőségeket, amit az erős hardver biztosít. Nem találkozunk több, fennakadással, belassulással csak és kizárólag az eszköz gyorsaságát fogjuk észrevenni.

A Samsung emberei gondolva a jövőre, a telefont HSPA+ és 4G/LTE* adatátvitelre is felkészítették. Ezeknek a szabványoknak köszönhetően, az internetes böngészés és letöltések sebessége a többszörösére nő. Kiegészülve a már említett gördülékeny rendszerrel, valódi szörfözéssé válhat az internetezés.

A készüléket remek társa lehet mindenkinek, legyen az akár üzletember vagy épp a bevásárlásokat intéző családanya. Sokszínűségének és szerethetőségének már több ezer elégedett vásárló a tanúja. A Samsung Galaxy Note megvásárolható a Telenor és a Samsung magyarországi üzleteiben.

*(Magyarországon jelenleg csak a HSPA+ felszereltséggel rendelkező Galaxy Note érhető el.)

Specifikáció:

Samsung Galaxy Note
  • OS: Android 2.3.5 (Gingerbread) + TouchWiz UI v4.0

  • Kijelző: 5.3” WXGA(1280x800, 285ppi) HD Super AMOLED, 16 millió szín

  • GPU: Mali-400MP GPU

  • Processzor: Dual-core 1.4GHz ARM Cortex-A9 processzor, Mali-400MP GPU, Exynos 4210 chipset

  • Memória: 1 GB RAM, 16 GB ROM

  • Kamera Elsődleges: 8 Megapixeles (3264x2448), autofokuszos,
                                        LED villanóval
                  Másodlagos: 2 Megapixeles
                  Video rögzítés: 1080p@30fps

  • Tárhely: microSD kártyahely (maximum 32 GB kapacitás)

  • Akkumulátor: Li-Ion 2500 mAh

  • Hálózatok: 2G: EDGE/GPRS 850 / 900 / 1800 / 1900
                       3G: HSPA+ 850 / 900 / 1900 / 2100
  • Adatátvitel: GPRS: Class 12
                        EDGE: Class 12
                        3G: HSDPA 21 Mbps; HSUPA 5,76 Mbps
                        WLAN: Wi-Fi 802.11 a/b/g/n, DLNA, Wi-Fi Direct 
                                      Wi-Fi hotspot
                        Bluetooth: v3.0
                        USB: v2.0 microUSB

  • Stock alkalmazások: Samsung: Kies 2.0/ Samsung Kies air, S Memo, S Planner, Allshare, Social HUB, Music HUB, Readers HUB

  • Egyéb: Gmail, Google Talk, Google Search, YouTube, Android Market , Google Maps, Google Places, Google Latitude

  • Audio: MP3/WAV/eAAC+/AC3/FLAC támogatás

  • Video: MP4/DivX/XviD/WMV/H.264/H.263 támogatás

  • Szenzorok: Mozgás érzékelő, Fényérzékelő, Digitális iránytű, Proximity, Barométer

  • Méretek: 146.85 x 82.95 x 9.65 mm

  • Kiegészítők: S Pen, fülhallgató

A cikk a Samsung Magyarország támogatásával készült

Copyright © 2011 DROiDGROUND

Amennyiben cikkünk elnyerte tetszésedet, oszd meg barátaiddal/ismerőseiddel is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése