Az ünnepekhez közeledve vélhetőleg már mindenkinek eszébe jutottak szerettei és legtöbbjünk már most azon gondolkodik, mivel lephetnék meg őket. Az ajándékokon felül régóta szokás képeslapot küldeni a távol élő rokonoknak és ismerősöknek. Korunk embere azonban már ezt is sokszor az interneten intézi s mi miért ne tennénk másképp, ha a lehetőség adott. Jó tudni azonban, hogy a számítóképes e-card és a postai levelezésen kívül, végre itt a harmadik alternatíva, melyet okos telefonunk szolgáltat. Bemutatjuk a Sincerely Ink, Holiday Cards nevű alkalmazását.
Az alkalmazás letöltését követően máris 30 különböző témájú képeslap sablonnal gazdagodunk, melyeket kedvünk szerint testre is szabhatunk. Vallásos, nem vallásos, karácsonyi, Hanukkah és a Szilveszteri választékból nagy eséllyel mindenki megtalálja a számára megfelelőt. Mint azt már említettük az üdvözlőkártyák személyre szabhatóak. Kiegészíthetjük őket egy általunk készített fotóval, üzenettel és a címzett családjának nevét is rákanyaríthatjuk a lapra.
Miután elkészültünk mindennel összeállíthatunk listákat is, ami tartalmazza, kik számára szeretnénk, hogy eljussanak jókívánságaink. A lapok 5x7 inches méretben és 300 dpi minőségben készülnek el s a cég 7 napon belül juttatja el őket a címzettekhez, Európán belül. Egy képeslap küldésének ára jelenleg $1.69, ami körülbelül 400 Ft.
Az alkalmazást főként azoknak ajánljuk, akik külföldre szeretnének képeslapot küldeni, hiszen az itthoni postázás áraihoz viszonyítva még egy kicsit sokat kellene fizetnünk, azért, hogy valakinek néhány örömteli pillanatot okozzunk belföldön.
Amennyiben cikkünk elnyerte tetszésedet, oszd meg barátaiddal/ismerőseiddel is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése