2011. nov. 25.

Android kezdőknek és haladóknak | Az első fejezet összefoglalása



Cikksorozatom első része október 23.-án jelent meg. Kis kulisszatitok, hogy ezzel az írással jelentkeztem a Droidgroundhoz szerkesztőnek. Azóta további 3 epizódot tudhat maga mögött a széria és van még bőven miről írni. Ezen cikknek az a célja, hogy felvezessem az Android kezdőknek és haladóknak sorozat 2. generációját.
Előtte azonban egy nagyon rövid ismétlés:

  • Első rész: ez egy általános összefoglaló az Androiddal kapcsolatban, valamint egy kis okostelefon alapozó
  • Második rész: rövid Droid-történelem és az egyes verziók elemzése
  • Harmadik rész: áttekintettük a kezdőképernyőt, az itt látható dolgokat és az itt véghez vihető tevékenységeket
  • Negyedik rész: a widgetek működését figyeltük meg, pár példával szemléltetve
Nos ezzel lezáródott egy fejezet. Pontosabban a folytatásban szereplő részek felépítése szempontjából indul egy új generáció. Az alapokkal végeztem, szóval jöhetnek a konkrét alkalmazások. Először egyben akartam elemezni az alap alkalmazásokat és utána, esetleg folytatni és befejezni letöltött cuccokkal. De arra jutottam, hogy sokkal jobban be tudom mutatni a rendszer képességeit és a felhasználó lehetőségeit, ha felhasználási területük alapján csoportosítva mutatok be alkalmazásokat. Például a most szombati téma a híváskezelés lesz. Ennek keretében bemutatom az alap droidos híváskezelőt, az ehhez tartozó beállításokat, trükköket és hozok pár letölthető alkalmazást, melyek ugyanezt a funkciót látják el. Szóval minden héten egy új területtel jövök mostantól. Ne hagyjátok ki és tartsátok észben: minden szombaton Android kezdőknek és haladóknak!

Amennyiben cikkünk elnyerte tetszésedet, oszd meg barátaiddal/ismerőseiddel is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése