2011. okt. 21.

Patent wars (Apple vs. Samsung) - Mi a következő lépés?

Ahogyan azt sejteni lehetett, nagy valószínűséggel folytatása következik a Samsung és az Apple csatározásának. Az értesülések egyelőre ködösek, de ahhoz éppen elegek, hogy megnyissák az utat a pletykák előtt.


Történt ugyanis, hogy a Samsung Mobile vezetője Shin Jong-kyun több forrás szerint is azt nyilatkozta, hogy az új, novemberben érkező szupertelefonjukat úgy tervezték, hogy még véletlenül sem sértsék meg az Apple szabványait. Még ha azt feltételezzük, hogy ez egy újságírói félreértés, az almás gyártó simán veheti "felhívásnak egy táncra". Mert ugye a haraszt sem zörög csak úgy, magától...

Még mielőtt nagyobb kárt okozott volna a nyilatkozat Won-Pyo Hong, egy másik (a szamárlétrán egy fokkal alacsonyabban helyezkedő) vezető próbálta tisztázni a helyzetet nyilatkozatával, miszerint ő nem is érti, hogy honnan indulhatott el ez a pletyka, illetve megemlítette, hogy a Galaxy Nexus gyártása idején még nem is csúcsosodott ki annyira az említett "szabadalmi háború", hogy erre külön figyelmet fordítsanak.

Mindenesetre két dolog továbbra is biztos: A Samsungnál mostanában nagyon nem jó ügyvédnek lenni, illetve az, hogy sokadik+1 felvonás is biztosan várható.

Mi a Ti véleményetek az egészről? Kinek az oldalán álltok?


Amennyiben cikkünk elnyerte tetszésedet, oszd meg barátaiddal/ismerőseiddel is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése