2011. okt. 17.

Android a katonaság kezében?

Egyre több hír röppent fel arról, hogy az amerikai hadsereg hamarosan alap felszerelése között tudhatja majd az Android rendszer átalakított verzióját futtató mobil eszközöket. Íme a találgatások és a tények.


A Google fejlesztői megerősítették az Android 3.0 kernelét s ennek köszönhetően az amerikai National Security Agency (NSA) és a Fehér Ház is tervbe vette, hogy a jövőben szorosabbra fűzik a kapcsolatot a vállalattal.

A Defense Systems oldal információ szerint a George Mason Egyetem és az NSA már a finisben járnak, s már csak a végső simítások vannak hátra, hogy ténylegesen használhatóvá váljon a rendszer a nemzetvédelem és a kormány intézmények számára.

További megerősítés érkezett továbbá Michael McCarthy a Fehér Ház egyik emberének nyilatkozatában, mi szerint az új Android rendszer sokkal nagyobb biztonságot képes nyújtani mint az eddig használt Blackberry rendszerek. Ezen kívül McCarthy elmondta a legnagyobb probléma az átállással, hogy rendkívül sok feltételnek kell megfelelni az olyan mobil eszközöknek amelyeknek célja az, hogy kiszolgálják a hadsereget s megszerezzék a szükséges akkreditációt.

Az NSA közreműködésének és tesztelésének köszönhetően azonban ez a probléma kisebb gondot jelent a Google számára s vélhetőleg már október vége felé megkezdődhet az átállás a Blackberry rendszerekről.

Mi lesz vajon a Google következő lépése, melyik piac lesz a következő amit kiszemel magának? Úgy tűnik a határ a csillagos ég.

Kapcsolódó cikkek:

Letölthetőek a Casio G’z0ne widgetek, appok és élő háttérképek!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése