2011. szept. 24.

Pizzarendelés érintéseken keresztül - Don Pedro Pizza 1.1

"Az ókori római pizzaféleségek még nagy mértékben különböztek a maiaktól. A 19. századig az úgynevezett fehér pizzák készültek. A pizzatésztát tejföllel vagy zsírral kenték meg, erre az alapra tették a feltéteket. A paradicsomot ekkor Európában még nem ismerték, ahogy az indiai vízibivalyt sem, amelynek tejéből az igazi mozzarellasajt készül. A paradicsomot eleinte mérgezőnek hitték és nem használták étkezéshez, a 18. század végére azonban elterjedt és Nápoly környékén elkezdték ezzel ízesíteni a pizzákat. Az új ételfajta nagy népszerűségre tett szert és helyi nevezetességnek számított. Kb. 1830-ig utcai árusok árulták a pizzát, majd Nápolyban megnyílt az első igazi pizzéria. A 19. században az olasz bevándorlók magukkal vitték a pizzakészítés mesterségét Amerikába, ahonnan az 1950-es években indult világhódító útjára. "


Ki gondolta volna, hogy a pizza ilyen jelentős átalakulásokon ment keresztül az évszázadok során. Mi viszont csak örülhetünk, mivel napjainkban már a világ minden táján - köztük Magyarországon is - élvezhetjük az olaszok remekművét. A tészta velünk van baráti összejöveteleken céges bulikon s akkor is, ha egyszerűen csak lusták vagyunk a konyhában rostokolni a főzéssel bíbelődve. Ebben a felgyorsult világban amiben élünk már nem húzhatják az időt azzal, hogy tárcsázva a kedvenc éttermünket több percet is azzal töltsünk, hogy kitaláljuk mire is fáj épp a fogunk, főleg ha a vonal több percen át foglalt. A megoldás mint- mostanában már a legtöbb szolgáltatás eléréséének esetében- nem más, mint az internet. Ha pedig már az internet került szóba, az okostelefonok bűvöletében, magától értetődő, hogy a jövő lehetőségei a különböző alkalmazásokban rejtőznek.

A debreceni Don Pedro pizzéria a Genius Marketing Managment-tel karöltve felismerte ezt s Magyarországon eddig egyedülálló módon csatasorba állította az első olyan applikációt, mely felveszi a versenyt saját internetes oldalával is. Ahogy a pizzéria hirdeti, már több mint 6579 napja talpon vannak és még mindig imádják azt amit csinálnak. Ezt a lelkesedést támasztja az is alá, hogy naponta több ingyen pizzát is kisorsolnak fogyasztóik között csak azért, hogy mosolyt csaljanak az arcukra. Na de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk a Don Pedro Pizzéria 1.1 alkalmazás hogyan is teljesít a gyakorlatban.


A program indítása után egy üdvözlőképernyő fogad minket. Ezen a felületen máris 4 funkció közül választhatunk. Megtekinthetjük alul a felhasználási feltételeket, melyen átrágva magunkat a rendeléssel kapcsolatos teendőket ismerhetjük meg. Ezt persze nem feltétlenül szükséges megtennünk, mivel a program roppant egyszerűen kezelhető. Az információ gombra terelve át figyelmünket megnézhetjük, hogy az adott pillanatban nyitva van-e az étterem és vesz-e fel még rendelést. Emellett azt is megtudhatjuk, hogy személyesen hol vehetünk magunkhoz egy gőzölgő szelet finomságot. Az képernyő tetejére tekintve az "étlapot" és mellette az általunk már rendelt termékeket tartalmazó "kedvencek" menüt érhetjük el. Nézzük most a pizzéria választékát részletesen.


Láthatjuk, hogy minden van itt, mi szem szájnak ingere: pizzák, tészták, desszertek, üdítők, egyszóval minden, ami ahhoz szükséges, hogy elűzze farkaséhségünket egy időre. Példaként, ha a pizza szekciót megnyitjuk választhatunk többfajta pizza közül attól függően, hogy milyen alappal vagy épp édes töltött vagy hagyományos pizzát keresünk. Továbblépve választhatunk feltéteket extraként, melyhez egy előugró ablak nyújt segítséget, így nem kell összevissza lépkednünk a különböző menüpontok között. Akciókat is találunk a fenti gombra nyomva, melyben igazi partykellék menüket fedezhetünk fel. Ha pedig a szerencsénkre vagyunk kiváncsiak a Mai nyertesek menüre nyomva máris megtudhatjuk, kik nyerték a napi ingyenes pizzákat.


A választás után a kosarunk tartalmát is ellenőrizhetjük és ha minden rendben van nincs más dolgunk mint regisztrálni e-mail címünket, ha pedig már szerepelünk az adatbázisban, csupán várnunk kell, hogy a pizza bekopogjon az ajtónkon.

Összegezve: a Don Pedro Pizza 1.1 egy remek és innovatív alkalmazás, mellyel magasra helyezték, azt a bizonyos lécet. A példa viszont követendő, s véleményünk szerint hamarosan meglátjuk más éttermek miként nyúlnak az android nyújtotta lehetőségekhez.

6 megjegyzés:

0620 377 0084 írta...

En az android.netpincer.hu oldalt hasznalom viszonylag surun, rendeltem mar vele patakpartra, kutyafuttatoba is pizzat :) Es kb az osszes pesti hazhozszallitos etterem rajta van, jo cucc.

Névtelen írta...

én is próbáltam az android.netpincer.hu-t de szerintem szánalmas... Sajnos nem vagyok debreceni, de kíváncsiságból letöltöttem ezt az app-ot és tényleg jó pofa kár hohy nálunk Pécsen nincs ilyen...

Névtelen írta...

Ráadásul Debrecen legjobb pizzáit sütik :)

Ádám írta...

Kipróbáltam és tényleg nem rossz, de szerintem egy mobilra szabott weboldallal többet értek volna el.
Azonnal megnyílik a rendelés lehetősége az iPhone és a Win7 mobil tulajok előtt is :)
Amúgy kényelmes a használata, tényleg pofonegyszerű a rendelés.

Névtelen írta...

Debrecen legjobb pizzáit a Don Pedroban? Ez ugye valami vicc!

Névtelen írta...

Az alkalmazás kellemes, jól átlátható, de még sokat kell fejleszteni. A kedvencek mellé kell a keresés feltétek, összetevők árak és más egyebek szűrésével, mivel nagy a választék. A rendelés csak ritkán zökkenőmentes, JAVA hibaüzeneteket dobál az app és a rendelés hol elmegy, de akkor sokszor, hol meg el se megy. A fejlesztőknek javaslom, sok tesztelés különböző Droidokon, felhasználói vélemények begyűjtése és sok-sok fejlesztés :-) de jó úton halad ha nem áll meg itt.

Megjegyzés küldése