Korábban már voltak egyes híresztelések miszerint a Samsung piacra fog dobni a Galaxy családon belül helyt foglaló médialejátszókat, azonban az idő múlásával ez feledésbe merült. Szerencsére a mai reggel a dél-koreai cég mégis csak bejelentette az említett eszközök érkezését, melyek a Galaxy S WiFI 4.0 és 5.0 nevet kapták, a bennük szereplő számok pedig a 4, illetve az 5 incses kijelzőre utalnak. Mindkét készülék az Android 2.2-es (Froyo) rendszerrel, valamint 1 GHz-es processzorral érkezik a jövendőbeli tulajokhoz. A 4 incses verzió először Oroszországban, az 5 incses pedig Svájcban debütál a közeljövőben. Mint a nevük is sugallja, a készülékek a "klasszikus" értelembe vett telefonálásra nem lesznek képesek, elsősorban a multimédiás szórakoztató funkciók vannak előtérbe helyezve, a nagyméretű kijelzőnek és a gyártó által nem rég kifejlesztett mDNIe technológiának köszönhetően a filmek, a tv sorozatok, a képek megtekintése és a weben való böngészés valódi élménnyé válik. Ahogyan az köztudott a Market felületén több mint 150.000 alkalmazás és játék érhető el, melyek közül a legnagyobb gépigénnyel rendelkező darabobokkal és gond nélkül megküzd a két új eszköz. További jó hír a közösségi oldalak rajongóinak, hogy mindkét modellen helyt kap a Samsung Social Hub, melynek segítségével akármikor feltölthetőek a korábban rögzített HD videók. A zeneélményért a Samsung SoundAlive technológia felel, a számok tárolásáért pedig a 8, illetve 16 GB-os beépített tárhely.
via Korea NewsWire
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése