2011. ápr. 19.

Bloggerek a középpontban - Frissült a WordPress app


Ha benne vagy a blogos világban biztos találkoztál már a WordPress fogalmával. Ez nem más, mint egy olyan internetes blog felület, melyben számtalan funkciót előre megszerkesztve megtalálsz egy helyen ahhoz, hogy önmagadat minél jobb minőségben tudd megmutatni, kifejezni. Tartalmaz különféle sablonokat, előre megírt scripteket, CSS kompatibilis egyszóval kezdőknek és haladóknak is ideális. A blogozás elterjedésével egy időben az is magától értetődővé vált, hogy a bloggerek igényeit is ki kell elégítenie az androidos repertoárnak, így külön alkalmazás segítségével már akkor is szerkeszthetjük gondolatainkat és posztjainkat, ha épp nem a számítógép monitora előtt rostokolunk.


A tegnapi nap folyamán a program elérte az 1.4-es verziót s ezzel együtt néhány újítás is a szoftverbe került. Immár a bejegyzéseket időzíthetjük, így ha még nem aktuális az adott poszt, abban az időpontban amikor megírtuk könnyedén megadhatunk egy későbbit a publikálásra. Új, praktikus funkció még a jelszavas védelemmel megjelentetett bejegyzés. Ha használjuk ezt az opciót, akkor csak azok a személyek lesznek felhatalmazva a mondandónk megtekintésére, akiknek továbbítjuk az általunk meghatározott jelszót. Régi és új bejegyzéseket egyaránt elláthatunk ezzel a védelemmel. Harmadik lehetőségként pedig néhány új opció vált elérhetővé az HTTP-s beléptetőrendszerrel kapcsolatban az "Optional Settings" menüpont alatt. Az újdonságok mellett számos bug is javításra került, ami akkor jött elő, ha a kommenteket böngésztük. Ha eddig is az interneten bontogattad szárnyaidat vagy még csak most kezded magad a világra zúdítani, remek alkalmazás lehet ez számodra.


via androidcentral


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése