Ha tervezőként, mérnökként vagy építészként dolgozol vagy van ismerősöd aki ezen a területen tevékenykedik akkor a mai első hírünk már célba is talált. Annak pedig aki nem tudná, hogy a program mire is jó azok számára röviden és tömören elmondjuk. Az AutoCAD egy olyan tervező program, mely egyben képes a 2D-s műszaki rajzokat és a 3D-s látványt is szemléltetni s így lehetőséget ad épületek megtervezésére. Az Autodesk csapata nemrég úgy határozott, az iOS-en futó AutoCAD WS fogadtatásán felbuzdulva, hogy legsikeresebb tervező programjukat pár héten belül Androidra is megjelentetik. A hordozható verzió azonban nem teljes mértékben fedi le az asztali PC-ken megjelentetett verziót de így is remek segítség, ha gyorsan kell valamit megszerkesztenünk. Az Android-os Autodesk képes lesz a CAD fájlok megnyitására s alap szerkesztéseket is végre tudunk majd hajtani s eltudjuk majd menteni az eredeti fájlba. Ez már az iOS-es verzióban is lehetséges volt. Ami újdonság az a Tablet PC-k támogatása, ami miatt még mindig folyik a tesztelés. Az alkalmazás használatához 2.1-es Eclair rendszer lesz szükséges ennek köszönhetően az okostelefonok 90% képes lesz annak futtatására. Sajnos a magyar nyelv még nem támogatott de ezen kívül igen széles a repertoár:
- Angol
- Kínai
- Francia
- Német
- Olasz
- Japán
- Koreai
- Portugál
- Spanyol
via androidcentral
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése