2011. nov. 6.

Android, kezdőknek és haladóknak | III. rész

Korábban bemutattuk, mi is az Android. Mi az alap elképzelés, kik állnak mögötte és egyáltalán, mi is az okos telefonok lényege. Itt az ideje tehát, hogy elmélyedjünk magában a rendszerben. Nézzük tehát, mi történik, ha bekapcsoljuk újdonsült telefonunkat.



Miután az android alapjainak, történetének átfogó leírásával végeztem, egy nagyon nehéz téma került elém. Be kellene mutatnom magát a rendszert, belülről. De bemutatni azt, hogy mit látunk bekapcsolás után, nem könnyű feladat. A probléma oka, pedig a felhasználók elvárása. A userek szeretnének egy könnyen kezelhető, a telefonból maximumot kihozó és még megnyerő külsővel is ellátott szoftvert. Ezt az alap Android egy bizonyos mértékben teljesíti is, de mivel sok az egyforma hardverrel rendelkező telefon, a gyártók egyedi alkalmazásokkal és módosított kezelőfelülettel próbálják magukhoz csábítani a dilemmázó vásárlókat. Így ha a rendszert magát szeretném bemutatni, nem tudok egységesen beszélni, ugyanis ma már szinte minden gyártó a saját felületét húzza rá a droidra. Ezért úgy döntöttem, hogy az alap Androiddal és az egységesen, minden készüléken meg található alkalmazásokkal fogok foglalkozni. (talán majd egy későbbi cikkben kitérek a gyártók változataira).


A telefon bekapcsolása után a gyártó által használt bootanimáció jelenik meg. Ilyenkor töltődik be a rendszer. Akárcsak a számítógépeknél, az okostelefonoknál is fel kell építeni az oprendszert, hogy az működjön. Első alkalommal ez a folyamat akár 5-10 percig is eltarthat, a többi alkalommal, hardvertől függő mértékben gyorsabb már. Miután végzett és beléptünk magára a kezelőfelületre, az első indításnál szokásos konfiguráción kell túlesnünk. A nyelvválasztás egyértelmű. Ez után viszont fontos beállításokhoz érünk. Ugyanis mobilinternettel nem rendelkezők, ki kapcsolhatják az internethez ily módon való kapcsolódás lehetőségét (csak 2g használata), megkímélve magukat a sokezres telefonszámlától. A többi beállítás közül még az email fiók beállítása lehet érdekes. Ugyanis az Android teljes értékű használatához ez elengedhetetlen. A google szolgáltatások használatához szükségünk lesz egy gmail fiókra. Ennek regisztrálását azonnal meg is tehetjük, de később ugyanúgy adódik majd erre lehetőség. 

Elindulás után egy háttérkép fogad minket, felül egy értesítési sávval (status bar-ral), alul pár ikonnal, és középen néhány ismeretlen eredetű grafikai elemmel. Haladjunk fentről lefelé.

Status bar


Az Android egyik alap felszerelése. A hely, ahol minden esemény, információ, értesítés megjelenik. Alapból mindenképpen látnunk kell bal szélen az órát, mellette a töltöttségi szintet, illetve a térerőt szimbolizáló képecskét. Itt, jobb oldalt jelenik meg továbbá az aktuálisan beállított profil, az aktív wifi, bluetooth, repülős üzemmód, mobilinternet és megannyi további esemény ikonja. Gyakran bal szélen is láthatóvá válnak ikonok. Ezek az aktuális eseményeket szimbolizálják (nem fogadott hívás, olvasatlan sms, kész letöltés stb). Az értesítési sávot megérintve, majd lehúzva megtekinthetjük ezen események részletesebb leírását, valamint a megjelenő listából egy érintéssel az adott funkcióhoz juthatunk. Például ha látjuk, hogy van egy olvasatlan üzenetünk, csak lehúzzuk a status bart-t. Ott egy sávban megjelenik, hogy kitől jött és egy pár szót elolvashatunk magából az üzenetből is. Ha rányomunk, a rendszer odavisz minket az smshez, ahol elolvashatjuk az egész üzenetet, a küldővel intézett további beszélgetéseket, valamint válaszolhatunk is a feladónak. (az sms kezelő később részletes bemutatásra kerül)

Háttérkép, szabadon felhasználható felület


A status bar alatt egy nagy szabad terület látható. Ez ikonoknak, könyvtáraknak és az úgynevezett widgeteknek van fenntartva. Az első kettőt szerintem nem kell magyaráznom. Asztali gépünkhöz hasonlóan a programok ikonjait rakhatjuk ide és érhetjük el őket egyetlen érintéssel. Ezeket az ikonokat rendezhetjük könyvtárakba. De hogy is tehetjük mindezt meg? Ikon létrehozására két mód van: vagy belépünk a menübe és ott ujjunkkal egy ikont nyomva, tartva kihúzzuk a képernyőre. Ezt nehéz lehet látatlanban elképzelni, de ha valaki kipróbálja, egyértelművé válik a dolog. Az ikonok helyét később úgy rendezhetjük át, hogy hasonlóan az előző megoldáshoz nyomva tartjuk az elemet, majd elhúzzuk a kívánt helyre. Eltüntetni a nyomva tartás közben megjelenő, kuka ikonra húzva tudjuk őket.


Az ikonok kirakásának másik módja, ha ujjunkat pár másodpercig egy üres felületen tartjuk a kezdőképernyőn, vagy a készüléken található Menu gomb megnyomása után a Hozzáad lehetőségre nyomunk. Ilyenkor felkínálja a szoftver a lehetőségeket: Parancsikonok (Gyorsbillenytűk) – erről már beszéltünk; Mappák – az ikonokat mappákba rendezhetjük, ha szimplán a létrehozott könyvtárba behúzzuk őket; Háttérképek – a telefon beépített háttérképeit, illetve a memóriakártyára másoltakat (Galéria) használhatjuk; 

Widgetek


Mik is a widgetek? Mini alkalmazások, melyekkel díszíthetjük, hasznosabbá tehetjük kezdőképernyőnket. Widget lehet például egy óra, egy naptár, egy jegyzettömb. De kirakható a zenelejátszó kezelője is, vagy egy gomb a gyors profilváltáshoz. Működésük könnyen kiismerhető, és nagyon praktikusak, főleg úgy, hogy több ezer új widget tölthető le az alap kínálat bővítése érdekében. (nemsokára jövök egy mini-cikkel a widgetekről)

Az ujjunkkal jobbra, illetve balra lapozva az alapképernyőn, több üres oldal érhető el, ahová további widgeteket tehetünk ki.

Általában 5 ilyen oldal van, de ezek száma gyártónként, illetve modellenként eltérhet.

Alkalmazás indító


Alul található a „menübe” való belépéshez szükséges gomb. Ez egy 4x4 négyzetből álló négyzet. Mellette van még két gyorsindító, melyek nem lecserélhetőek. Innen gyorsan elérhetjük a böngészőt, valamint a hívással kapcsolatos funkciókat. Ennek a kis résznek a szélén biztosan feltűnik mindenkinek az a pár pont. Ezeket megnyomva a már említett, oldalak közti görgetés oldható meg, illetve jelzi, hogy jobbra és balra még hány oldalunk van, ahova pakolhatunk.

A „menüt” azért írtam idézőjelek közé, mert nem igazán az, aminek a neve mutatja. Az alkalmazásindító sokkal jobb kifejezés rá. Ugyanis itt csupán az előre, illetve utólag telepített alkalmazások ikonjait kapjuk meg ömlesztve. 

Lock screen


A lock screen az a rész, amely a készülék „billentyűzárba” tétele után, a felélesztésekor (képernyő újra bekapcsolása) jelenik meg. Itt megjelenik a status bar, a szolgáltató neve, a dátum és két csúszka melyek ellentétes oldalra való elhúzásával feloldható a képernyőzár vagy gyorsan csendes módba küldhető a telefon.

Remélem sikerült egy általános, érthető összefoglalást adnom a rendszer alapjáról. Nemsokára érkezek az ígért mini-cikkekkel és természetesen a sorozat folytatásával, melyben pár trükköt mutatok a most említett részekkel kapcsolatban és részletesen kivesézzük az alapalkalmazásokat.

Alma’spite

Kapcsolódó cikkek:

Android, kezdőknek és haladóknak | II. rész

Android, kezdőknek és haladóknak | I. rész

Amennyiben cikkünk elnyerte tetszésedet, oszd meg barátaiddal/ismerőseiddel is.

1 megjegyzés:

Szo-szó írta...

"Alapból mindenképpen látnunk kell bal szélen az órát, mellette a töltöttségi szintet, illetve a térerőt szimbolizáló képecskét. Itt, jobb oldalt jelenik meg továbbá az aktuálisan beállított profil, az aktív wifi, bluetooth, repülős üzemmód, mobilinternet és megannyi további esemény ikonja. Gyakran bal szélen is láthatóvá válnak ikonok."
Elírás: nem bal, hanem jobb szélen van az óra, akksi, stb :)

Megjegyzés küldése