Mint az köztudott a rootolt készülékek egyik legfőbb előnye, hogy teljesen személyre tudjuk szabni őket az utolsó pixelig, emellett akiknek telefonjukon elérhető CyanogenMod 7, a beépített téma választó segítségével kedvére válogathatnak a szebbnél szebb kezelőfelületekből. A következőkben a nemrégiben az Androidpolice által legjobbnak vélt témákat mutatjuk be nektek, melyeket a fent említett ROM megléte mellett pofonegyszerűen telepíthettek.
JAMT (Just Another Minimal Theme)
Az első kiszemelt, a JATM, ami egy minimalista, letisztult vonalakat követő téma a ClassicalGass fejlesztő csapat jóvoltából. Jelenleg két változatban érhető el : fehérben és feketében, emellett a létezik egy ingyenes, és egy fizetős verzió is, mely utóbbi valamivel több funkciót tartalmaz.
Sculpted
A Sculpted az egyik legelterjedebb CM7 téma, nem is csoda hiszen fő domináns színei a zöld és a fekete nagyon jól mutatnak egymás mellett, továbbá a készítő kicserélte az értesítési ikonokat is, ami így még látványosabbá teszi az összhatást.
Letöltés - XDA
Buuf
A válogatásból kicsit kilóg a Buff névre keresztelt téma, azonban az Android rendszeren alig látott barna szín és az áramvonalas design valószínűleg sokat tetszését elnyeri majd.
Mint neve is sejteti, a HoneyBread készítőit a a 2.3-as és a 3.0-ás rendszer inspirálta, de inkább utóbbira hajaz. A téma nagyon elegáns, valamint sokakat könnyen megtéveszthet, így azt hihetik, hogy a legújabb tabletekre optimizált rendszert használjuk.
Letöltés - Nagy felbontású képernyőre , Közepes felbontású képernyőre
HTC Elegance
Bár a HTC Elegance sajnos a Sense alkalmazásokat és widgeteket nem tartalmazza, viszont annak külső ismertetőjegyeit nagyon is, így nem csoda hogy a CM7-et használók között igen nagy sikernek örvend.
Letöltés - XDA
5 megjegyzés:
"...Az első kiszemelt, a !!!JATM!!!, ami egy minimalista, letisztult vonalakat követő téma..."
Hiba, ugyanis nem JATM, hanem JAMT a név...
köszi. ez az észrevétel non fontos volt... :D
Eszméletlen okos vagy! gratulálok! "JAMT"- ,így már teljesen más a világ... :)
Durva, hogy azt osztják le többségében, aki a hibára hívta fel a figyelmet. Mutatja, hogy az országban tobzódnak a pejoratív értelemben vett parasztok :).
Mindenki KUSS!!!!!!!!!!!
Megjegyzés küldése